Kovászos

2025. június 26. csütörtök
Oláh Margó
14287

AZ ÉN KOVÁSZOS UBORKÁM
Nálam 5 l üvegben van, amihez 3,5 kg uborka kell, kapor, 2 l víz, 60 g só.
Rakhatjuk kisebb üvegbe is, a só mennyisége változik, kg/20g só, + víz.
A megmosott uborkákat szépen sorba az üvegbe rakom, közben a kaprot is közé teszem. A langyos vízben feloldom a sót, ráöntöm és a konyhapulton hagyom beérni. Érési ideje 4-6 nap, ez attól függ milyen meleg van.
Nincs szükség kenyérszeletre, burgonyára stb, hogy besavanyodjon. A tejsavbaktériumok elvégzik a feladatukat ezek nélkül is. Napra se tegyük ki, mert meglágyul. Amíg lehet kapni uborkát, akár még november elején is lehet kovászolni.
Ízlés szerint rakhatunk bele fokhagymát, csombort, ki hogyan szereti, uborka mellé még jöhet hozzá karfiol, sárgarépa, káposzta szeletek, csillagtök de még cékla is.
Tegyük rá a tetőt vagy egy kistányért, az üveget tegyük egy kis tálba, hogy amikor erjed, ne folyjék ki a leve.
Hab lesz a tetején és buborékok jönnek felfelé. Akkor lesz készen, ha már nem sok buborék keletkezik, a habja is kezd eltűnni. Hűtőszekrénybe tároljuk, én a levével együtt szoktam betenni, hűsítő kellemes és jót tesz az emésztésünknek.
Oláhné Margó

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Termékkereső

Cikkajánló

Géptárolás

Felkészülés a Télre – Géptárolás Gravetti Sátorban a Szezonon KívülA...

Bővebben...

Diófélék betakarítása

Manapság amikor annyira kevés az élő munkaerő érdemes gépesíteni minden...

Bővebben...

Erdészeti karbantartás

Akik ismernek bennünket tudják, hogy több év óta jelen vagyunk a piacon...

Bővebben...

Erősítés támogatása

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Erdősítés támogatása” című...

Bővebben...

Miért érdemes

Miért érdemes sátorban tárolni a bálákat? – A Gravetti Shelterall sátor...

Bővebben...

Hogyan vált...

Hogyan vált megközelíthetővé egy építési terület 90 méter ideiglenes...

Bővebben...

Új dimenzió

Új dimenzió a legelőkarbantartásban - Rober DBS legelőkarbantartó...

Bővebben...

Intelligens technológia

KUHN Mezőgazdasági Gép Kft. -KUHN SMART SOIL TECHNOLOGY (SST) OPTIMER...

Bővebben...

kiemelt AJÁNLATOK